Több mint 200 település közszolgáltatójává válik a Zalai Közszolgáltató Nonprofit Kft

A város hulladékkezeklő cége, a Zalai Közszolgáltató Nonprofit Kft. több mint 2,5 milliárd forint nettó árbevétellel számol az idei évben.

Régiós szintűvé szervezik át Magyarországon a hulladékgazdálkodást, s a Zalai Közszolgáltató Nonprofit Kft. ebben kap fontos feladatot idén. A Zalában létrejövő kettő, dél-zalai és észak-zalai régió közül az utóbbiban, 182 településen ennek az eddig 53 településen szolgáltató cégnek kell megszerveznie a lakossági hulladékgyűjtést és -szállítást. Korábban Észak-Zalában négy közszolgáltató tevékenykedett, de három nem kapta meg a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt.-től a közszolgáltatáshoz szükséges megfelelőségi véleményt. Ezek a társaságok a zalaegerszegi cég alvállalkozójaként folytathatják tevékenységüket. A Zalai Közszolgáltató Nonprofit Kft. a 182 zalain kívül még 23 vasi településen dolgozik (ott alvállalkozóként), így összesen 205 település tartozik hozzá.

Tavaly már az NHKV állította ki a számlákat a lakosságnak és a közületeknek, de országos szinten fennakadások voltak a rendszerben, késtek a számlák. Ezek a problémák idén várhatóan megszűnnek, állt a zalai cég előzetes üzleti tervében, amit a decemberi közgyűlés hagyott jóvá.

A nonprofit kft. árbevételének csaknem 100 százalékát az NHKV által fizetett szolgáltatási díj teszi ki. Bár az üzleti terv készítésekor az állami cég még csak a tavalyi első negyedévvel számolt el, azt feltételezik, hogy az indokolt költségeket mindenképpen megtéríti, így több mint 2,5 milliárd forintos nettó árbevétellel számol a cég, ami 80 százalékos bevételnövekedést jelent a tavalyi évhez képest.

Fotó: Pezzetta Umberto

Az idei esztendő feladatai közé tartozik a régióban működő egyes hulladékgazdálkodási létesítmények átvétele, s várhatóan a Zalai Közszolgáltató Nonprofit Kft. fogja üzemeltetni azt a modern, vegyeshulladék válogatására alkalmas létesítményt, amelyet a zalaegerszegi 3B Hungária Kft. fejlesztett ki, s amely Búslakpusztán épült fel.

A már említett célok mellett az ügyvezető prémiumfeltételei közé sorolta az önkormányzat, hogy növelje a szelektíven begyűjtött hulladék mennyiségét, s különféle programokkal népszerűsítse a szelektív gyűjtést.

Forrás:

https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/tobb-mint-200-telepules-kozszolgaltatojava-valik-zalai-kozszolgaltato-nonprofit-kft-2241961/

Ugrás legfelülre