BEMUTATKOZUNK

A Zalai Közszolgáltató Nonprofit Kft.-t 2013-ban alapította Zalaegerszeg Megyei Jogú Város, így társaságunk immár 10 éve biztosítja a városunkban és térségünk településein élők számára a hulladékgazdálkodási közszolgáltatást. A megalapításkor a jogelőd cégektől átvett tevékenységet gyakorlatilag ugyanazon szakembergárdával vittük tovább, így elmondható, hogy több évtizedes tapasztalattal rendelkezünk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás terén.

Az elmúlt évtizedben folyamatosan fejlődtünk, és igyekeztük a társaságunk által nyújtott szolgáltatás műszaki tartalmát folyamatosan növelni, és feladatunkat megfelelő színvonalon ellátni.

2023. július 1-jével új hulladékgazdálkodási rendszer lépett életbe, hazánk hulladékgazdálkodása koncessziós rendszerben működik tovább. A magyarországi települési hulladék begyűjtését, kezelését és számlázását a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. végzi, mint Koncesszor.

Társaságunk az új rendszerben konzorciumra lépett a Kaposvári Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.-vel, és – talán az elmúlt évtized sikeres működésének is köszönhetően - a MOHU MOL Zrt. konzorciumunkat bízta meg a Dél-dunántúli régió régiókoordinátori feladataival.

Társaságunk jelenleg 113 település közszolgáltatásáért felel közvetlenül, két közreműködő partner bevonásával, valamint üzemelteti a Zalaegerszegen található hulladék előkezelő létesítményeket, és hulladékudvart.

Társaságunk kinyilvánítja az elkötelezettségét a mindenkor hatályos jogi és egyéb, különösen a környezetvédelmi és munkabiztonsági követelmények betartása iránt; valamint a követelményeken túlmutató, az állandó fejlődést, fejlesztést és megújulást eredményező működés mellett. Jelenleg több mint száz fő saját munkavállaló, és további partnercégek segítik a ZKN Kft.-t feladatainak ellátásban.

Zalaegerszeg, 2023. július 1. Horváth Márton ügyvezető

 

Ugrás legfelülre