24 jan.

A város hulladékkezeklő cége, a Zalai Közszolgáltató Nonprofit Kft. több mint 2,5 milliárd forint nettó árbevétellel számol az idei évben.

TELJES CIKK
01 jan.

 

Hulladékszállítási közszolgáltatási díjhátralékok beszedése

Tájékoztatjuk önöket, hogy a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV Zrt.) a hulladékszállítási közszolgáltatási díjhátralékok beszedése és kezelése érdekében közbeszerzési eljárást folytatott le, amelynek eredményeként 2018. január 1. napjától a Közszolgáltatási Díjbeszedő Konzorciumot [Konzorcium vezetője: Díjbeszedő Holding Zrt. (1117 Budapest, Budafoki út 107-109), konzorcium tagja: PEPP AND CARS Kft. (4233 Balkány, Kállói út 2. A. ép)] bízta meg, a díjhátralékok beszedésével összefüggő egyes feladatok ellátásával.

A megállapodás értelmében, az NHKV Zrt. által biztosított adatbázis alapján az ingatlanhasználót személyesen felkereső díjbeszedő fog kísérletet tenni az esetleges díjhátralékok beszedése érdekében.

A konzorciumi partnerek személyes beszedést végző munkatársai minden esetben fényképes igazolvánnyal igazolják kilétüket, a személyes felkeresés során a kiegyenlítetlen számlával mindenben megegyező „Beszedési értesítő” alapján jogosultak készpénzben, kizárólag a tartozás teljes összegének átvételére.

A konzorcium alvállalkozója az Agenda Kontroll Kft., (székhely: 2220 Vecsés, Bertalan u. 34., adószám: 14057919-2-13, Burkódi István Csaba)

Kérjük szíves együttműködésüket a lakossági megkereséseket illetően.

27 okt.

Mint már ismert, tavaly megalakult a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV Zrt.). Ehhez a koordináló céghez folyik be a szemétdíj, továbbá régiós közszolgáltatói területeket alakít ki.

TELJES CIKK
17 okt.

Tisztelt zalaegerszegi Lakosok!

Az őszi zöldhulladék-gyűjtési akciót idén 2016. október 24-től november 16-ig tartjuk a város azon részein, ahol a rendszeres zöldhulladék-gyűjtés is megoldott. A szennyeződés és idegen anyagoktól mentes zöldhulladékot kizárólag a meghirdetett napon, kerítésen kívül, reggel 6 óráig lehet elhelyezni.

TELJES CIKK
17 okt.

Mint azt bizonyára többen is tapasztalták, az első negyedévi, hulladékszállításra vonatkozó számlán kívül egyelőre több nem érkezett az idei évben.

Ezúton tájékoztatjuk lakossági ügyfeleinket, hogy legkésőbb a hónap utolsó hetén az eddig elmaradt számlák kézbesítve lesznek.

TELJES CIKK
26 aug.

A szelektív gyűjtősziget olyan, közterületen álló, újrahasznosítható hulladékok gyűjtésére szolgáló, egymás mellé állított 1100 literes, vagy 2,5 m3-es színes konténerekből álló gyűjtési rendszer, amely bárki számára hozzáférhető. A gyűjtőszigetek általában 4 frakciósak, többnyire papír, műanyag, üveg és fém hulladékok helyezhetők el bennük.

TELJES CIKK
Ugrás legfelülre